• Mióta létezik a Bilingual Program?

    A Bilingual Program 2000 óta működik, a cég elődje 2000 óta létezik.

  • Mi teszi a Bilingual Programot különlegessé más kétnyelvű programokhoz képest?

    Általános iskolai programunk, csakúgy, mint az óvodai, nagy hangsúlyt fektet a gyermekek minél tágabb idegen nyelvi környezetének megteremtésére, különösen elsőtől a hatodik osztályokban. Mivel az angol nyelvet – és bizonyos mértékig az ahhoz kapcsolódó kultúrát – majdhogynem minden iskolai tevékenység, tanóra és tanított anyag magába foglalja, az angol nyelv nagy részét a gyermekek folyamatosan, az anyanyelv megtanulásának folyamatához hasonlóan sajátítják el. E tekintetben tanáraink folyamatos, a tanórák idején túl is értendő jelenléte – az iskolába érkezéskor, a szünetekben és az étkezések idején – alapvető fontosságú hozzáadott értéke a programnak, főként alsó tagozaton.

    A Bilingual Program egy másik megkülönböztető eleme, mely minden évfolyamon és tudásszinten jelen van, az egy személy/egy nyelv párban tanítási modell, vagy más néven kétnyelvű családmodell. Ennek működése egyszerű: a magyar anyanyelvű tanár csak magyarul beszél, a Bilingual tanár pedig – akinek anyanyelve az angol vagy esetenként egyenlő súllyal kétnyelvű – csak angolul beszél. Ezen felül tanáraink nem mutatják, még passzív módon sem, ha történetesen értenének magyarul. Ez teszi lehetővé, hogy a Bilingual Programban maximalizáljuk az idegen nyelvi környezet megteremtését és az abból fakadó nyelvtanulási lehetőségeket.

    Célunk olyan kétnyelvű oktatási program megvalósítása, mely figyelembe veszi a Magyar Nemzeti Alaptanterv követelményrendszerét és mindazokat az egymásra épülő folyamatokat, melyek a diákok életét végigkísérik a magyar oktatási rendszerben.

  • Hogy működik a párban tanítás?

    A magyar anyanyelvű tanár csak magyarul beszél, a Bilingual tanár pedig – akinek anyanyelve az angol vagy esetenként egyenlő súllyal kétnyelvű – csak angolul beszél.

    A párban tanítási, váltott nyelvű modell folyamatosan érvényesül minden tanórán, ahol az egy személy/egy nyelv szabályt követjük, igen sok lehetőséget biztosítva ezzel a diákok számára a nyelvi váltásra, mivel figyelmüket így gyakran kell az egyik tanárról a másikra összpontosítaniuk, mindkét nyelv egyenlő arányú jelenléte mellett.

  • Az angol órákat párban tanítják? És a magyar órákat?

    A Bilingual Program részét képezi a legtöbb tantárgy, tehát vagy párban tanított, kétnyelvű vagy egynyelvű angol órán tanulják a gyerekek (kivétel az etika és a magyar nyelv és irodalom, ezeket a tantárgyakat csak magyarul tanulják a gyerekek). Néhány tantárgy nem mindegyik órája kétnyelvű (pl testnevelés: 5-ből 3 kétnyelvű, 2 magyar). 7-8. osztályban a természettudományos tárgyak egy részét összevonva természettudomány tutorial formájában oktatjuk. Minden nap van a gyerekeknek egy egynyelvű angol órája. br>
    Angol nyelv órákon a legtöbb esetben két hasonló létszámú, kevert tudásszintű csoportra osztjuk az osztályokat úgy, hogy az egyik csapat egy másik terembe költözik az adott órára. Az egyik félosztálynyi csoport az egyik tanárral marad egy héten át; a következő héten a tanárok csoportot cserélnek. Így a diákok egyenlő időt töltenek mindkét tanárral a tanév során.

    A Bilingual Program további kulcsfontosságú jellemzője a tutorial foglalkozás (4-8 fős kiscsoportos foglalkozás). Ezek kötelező jellegű, délutáni foglalkozások. Eltérően az angolórákra felosztott csoportoktól, a tutorial foglalkozások csoportösszetételét gyakran a nyelvi szint alapján alakítjuk. Általában ezek a kiscsoportos foglalkozások remek lehetőséget biztosítanak mind az olvasás, mind pedig további kommunikációs készségek fejlesztésére vagy tesztekre való felkészítésekre.

  • Milyen nyelvi szintet érnek el a gyerekek 8. osztály végére? Milyen nyelvvizsgákra készítik fel őket?

    A Cambridge nyelvvizsgarendszer (Cambridge English Language Testing System) világszerte elismert és használt rendszer a nyelvtudás mérésére és egyben a legprofesszionálisabban kidolgozott tesztrendszer. Tanulóinkat az FCE for Schools vizsgára készítjük fel 8. osztályos korukra, de az alsóbb évfolyamokon is a Cambridge rendszer megfelelő szintjeihez viszonyítva, belső tesztek segítségével ellenőrizzük a gyermekek angol nyelvi szintjének fejlődését.

  • Miért érnek el a Bilingual Program diákjai magasabb nyelvi szintet más kétnyelvű programokhoz képest?

    A Bilingual Program megkülönböztető eleme, mely minden évfolyamon és tudásszinten jelen van az egy személy/egy nyelv párban tanítási modell vagy más néven a kétnyelvű családok modellje. Ennek működése egyszerű: a magyar anyanyelvű tanár csak magyarul beszél, a Bilingual tanár pedig – akinek anyanyelve az angol vagy esetenként egyenlő súllyal kétnyelvű – csak angolul beszél. Sőt, tanáraink nem mutatják, még passzív módon sem, ha történetesen értenének magyarul. Ez teszi lehetővé, hogy programunkban maximalizáljuk az idegen nyelvi környezet megteremtését és az abból fakadó nyelvtanulási lehetőségeket.

    A metodika, amellyel dolgozunk – és amellyel célt érünk – lényegében a program egésze alatt, mindvégig ugyanaz marad. A TEFL (Az angol, mint idegen nyelv oktatása) tudásanyagát és technikáit a CLIL (Tartalmi és nyelvi integráció a nyelvoktatásban) logikájával és metodikájával összefonva használjuk úgy ,hogy olyan fiatalokat neveljünk, akik az angol nyelvet mind beszélt, mind írott, mind olvasott formában nagy magabiztossággal használják; olyan fiatalokat, akik évekkel meghaladják kortársaik tudását, olyan fiatalokat, akik külföldön tanulhatnak, utazhatnak vagy akár munkát vállalhatnak – mindezt száz százalékosan megélve.

    Az eddigi eredmények azt mutatják, hogy a Bilingual Programban végzett gyermekek angol nyelvi kommunikációs szintje úgy lett messze magasabb más kétnyelvű programból kikerült gyermekekénél, hogy közben a tantárgyi tudásuk sem gyengébb, sok esetben az is kiugróan magas.

  • Hogyan mérik tanulóik teljesítményét?

    A Bilingual a Cambridge English Language Testing System rendszert használja annak érdekében, hogy külső mércéhez hasonlítsa tanulói tudását. Ez a tesztrendszer világszerte élen jár más anyanyelvet beszélők angol nyelvi tesztjeinek összeállításában, mely tesztek és azok felkészítő, illetve kiegészítő anyagai mindig igen aprólékos gondoskodással készülnek minden korosztály számára (egészen 7-8 éves kortól felnőtt korig). Egy kétnyelvű oktatási program sikerességének mérésére nincs jobb mód, mint ezek a szintfelmérő eszközök.

  • Vannak kétnyelvű tankönyveik az összes tantárgyhoz?

    A gyermekek a magyar tanterv szerint tanulnak, a magyar anyanyelvű tanár által választott tankönyvből. A párban tanító angol anyanyelvű tanár a páros felkészülés során az adott tananyagrészt korábban kidolgozott anyagainkból, angol nyelvű könyvekből és internetes anyagokból állítja össze, az adott tananyagrésznek megfelelően. Ezek az anyagok a gyerekek füzeteibe kerülnek. Van néhány tantárgy, amelyekhez kapcsolódik angol nyelvű tankönyv is, ez évfolyamonként különböző.

  • Mennyire nehéz a tanulóknak az angol nyelvtan megtanulása?

    Mivel az angol nyelvet – és bizonyos mértékig az ahhoz kapcsolódó kultúrát – majdhogynem minden iskolai tevékenység, tanóra és tanított anyag magába foglalja, az angol nyelv nagy részét a gyermekek folyamatosan, az anyanyelv megtanulásának folyamatához hasonlóan sajátítják el. E tekintetben, tanáraink folyamatos, a tanórák idején túl is értendő jelenléte – az iskolába érkezéskor, a szünetekben és az étkezések idején – alapvető fontosságú hozzáadott értéke a programnak, főként alsó tagozaton.

    Így az első osztálytól kezdve, de a harmadik évtől különösképpen, a tanulók egyre több módon sajátíthatják el az angol nyelvet. A lexikális tudás célorientált és folyamatos tanulása az első osztályban kezdődik, ahol az írás és olvasás az év végén kapcsolódik a munkába, de a tanulás állandó részévé csak a második osztálytól válik (a gyermekek magyar nyelvi készségeinek és tudásának zavartalan biztosítása érdekében), ezért a nyelvtani szerkezetek a harmadik osztálytól kerülnek egyre részletesebb bemutatásra.

    A legtöbb 8. osztályos diákunk sikeresen teljesíti a Cambridge FCE For Schools B2 próbanyelvvizsgát, melyet a British Council folytat le partnerintézményeinkben, az éles vizsgához nagyon hasonló vizsgahelyzetet teremtve. A legtöbb diák számára nehezebb angol nyelvhasználat és íráskészség fejlesztése érdekében két év célorientált, kötelező vizsga-felkészítő tanóra segíti a gyermekeket a sikeres vizsgához a 7. évfolyamtól kezdődően (heti két alkalommal), valamint két év kötelező délutáni tutorial (heti két alkalommal, alkalmanként 30perc, 4-8 fős kis csoportokban).

  • Tanáraik honnan érkeznek?

    Tanáraink többsége az angol nyelvterület országaiból érkezik: az Amerikai Egyesült Államokból és Nagy-Britanniából, de van köztük dél-afrikai, kanadai, ausztrál nemzetiségű is.

  • Tanáraik angol anyanyelvűek?

    A Bilingual számára kulcsfontosságú, hogy olyan tanárokat alkalmaz, akik mindannyian vagy angol anyanyelvűek vagy ugyanolyan súllyal kétnyelvűek.

  • Tanáraik milyen végzettséggel rendelkeznek?

    Tanáraink specializációja az Angol, mint idegen nyelv tanítása (TEFL), tanítói/tanári végzettséggel rendelkeznek, illetve sok esetben mindkettővel. A felső tagozaton és középiskolában tanító tanáraink szaktanárok is. Belépésükkor módszertani képzést is kapnak a Bilingual Programban szükséges munkához. Ez az erős háttér, felkészültség és tapasztalat lehetővé teszi munkatársaink számára, hogy a Bilingual Program alapját képező szemléletmódok és technikák összességét alkalmazzák.

  • Mennyi ideig maradnak a tanáraik A Bilingual Programban?

    Tanáraink általában 1-2 évre érkeznek. Arra törekszünk, hogy – főleg óvodában és alsó tagozaton – a gyermekek minél tovább maradhassanak ugyanazzal az angol anyanyelvű nevelővel. Ezért a hazánkban letelepedett, angol anyanyelvű tanárokat is alkalmazunk. Ugyanakkor az is bebizonyosodott, hogy a tanárváltásoknak van pozitív hatása: a gyerekek bárhonnan érkező angol anyanyelvű emberek beszédét megértik.

  • Tanáraik beszélnek magyarul?

    A Bilingual tanár – akinek anyanyelve az angol vagy esetenként egyenlő súllyal kétnyelvű – a program keretében csak angolul beszél. Ezen felül tanáraink nem mutatják, még passzív módon sem, ha történetesen értenének magyarul. Ez teszi lehetővé, hogy programunkban maximalizáljuk az idegen nyelvi környezet megteremtését és az abból fakadó nyelvtanulási lehetőségeket.

  • Tanáraik beszélnek magyarul a gyerekekkel?

    Nem. A Bilingual Programban ragaszkodunk az egy személy/egy nyelv modellhez a legeredményesebb nyelvtanulás érdekében.

  • Van lehetőség óralátogatásra?

    Igen. Minden partnerintézményben szervezünk nyílt órákat a tanév során, melyeket előzetes jelentkezést követően meg lehet látogatni. A nyílt órák időpontjáról Kapcsolat/Beiratkozás oldalunkon tájékozódhat.

  • Szükséges-e, hogy a gyermeknek kiemelkedő képességei legyenek/fogékony legyen a nyelvek iránt ahhoz, hogy részt vegyen a Bilingual Programban?

    A Bilingual Programot, ha nem is csak kiemelkedő, de jó képességű gyerekeknek ajánljuk. Az iskolai programban az évek előrehaladtával egyre nagyobb a magyar tanterv okozta teher, amelyet a két nyelven tanulás tovább fokoz. Ezért ez a program nem feltétlenül megfelelő minden gyermek számára. Ha a gyermeknek anyanyelvén fejlődési nehézségei lennének, nem javasoljuk a programot. Módszertanunkból adódik azonban, hogy a tanárok játékossá, élvezetessé igyekeznek tenni az órákat és általában a tanulást.

  • Teljesen kezdő gyermekem bekapcsolódhat a Bilingual Programba? Csatlakozhat, ha még sosem tanult angolul?

    Azt tapasztaljuk, hogy sikeresebben veszik az iskolai elvárásokat azok a gyermekek, akik nyelvi alapozása az óvodai évek alatt megtörtént óvodai programunkban. A sikeres iskolai indulás érdekében a programunkon kívülről érkező gyermekek számára (igény szerint) nyelvi előkészítő foglalkozást indítunk.

    Angolul éppen csak kezdeni tanuló 2. vagy 3. osztályos gyermek abban az esetben vehető fel, ha a gyermek nagyon motivált a nyelvtanulásra. A felzárkóztatás iskolaidőn kívüli magánórák keretében történhet, ha a gyermek szülei ezt felvállalják. 

    Magasabb osztályos tanuló esetén a Bilingual Programhoz csatlakozást nem javasoljuk, a szerintünk behozhatatlan hátrány miatt.

  • Kell tudniuk a szülőknek angolul?

    Nem szükséges, de hasznos, főként az első időszakban.

  • A Bilingual Program megegyezik a Szőlőtő Alapítvány programjával?

    A Szőlőtő Alapítványtól teljesen függetlenül működünk: a kétnyelvű oktatási program kizárólagos használati jogát megvettük, aszerint oktatunk. Az eredeti program működtetése során kiderült az elmúlt években, hogy mely ponton igényel változtatást: nagyobb hangsúly az angol nyelvhasználat és az íráskészség gyakorlására; minden évfolyamra kiterjedő irodalmi elem, a Biligual Olvasóprogram bevezetése a szövegértés fejlesztésére; digitális készségfejlesztés a Going Digital program keretében. Ezek a változtatások 2014-től megtörténtek, melyek eredménye: összetettebb tudással rendelkező diákok, főleg a kulturális ismeretek tekintetében.

Számlázással kapcsolatos kérdések

  • Teendő, amennyiben a (Gmail-es) postaládájába nem érkezik meg a számlaértesítő e-mail (vagy egyéb, a Számlázz.hu által küldött e-mail).

    FUNKCIONALITÁS

    Gmail esetén a számlaértesítő (és egyéb) e-mailek a bejövő postaládába érkeznek, ott is az Elsődleges (angolul: Primary) fül alatt.

    Ha ott nem találja a címzett a levelet, akkor először érdemes megnézni ugyanitt (Beérkező levelek) a Promóciók (angolul: Promotions) fül alatt. Ha itt megvan a levél, akkor egérrel áthúzható az Elsődleges fül alá, amit tanácsos megtenni. Ennek hatására ugyanis megtanulja a Gmail, hogy ezek a levelek nem üzleti ajánlatok, emiatt igenis az Elsődleges fül alatt van a helyük.

    A harmadik hely, ahol az elveszett levél lehet, az a levélszemét, azaz Spam mappa. Ha a Számlázz.hu-tól származó e-mail itt található, feltétlenül nyomni kell  egy NEM SPAM gombot. Ezzel tanítható  meg a Gmailt arra, hogy a Számlázz.hu sohasem küld levélszemetet.

    A számlázz.hu legfrissebb tájékoztatása:

    Ha partnere Outlook alapú levelező rendszert használ, sajnos a sikeres kiküldés ellenére sem biztos, hogy megkapja a számlalevelet, mert az email szolgáltatójuk blokkolja a leveleinket.

    Sajnos globális problémáról van szó, mely megoldása érdekében felvettük a kapcsolatot a szolgáltatóval, de bizonytalan ideig sajnos előfordulhat, hogy partnerei nem kapják meg az értesítőket.

    Javasoljuk, hogy átmenetileg használjanak egy másik email címet.

  • Mi az a vevői számlafiók?

    VEVŐI SZÁMLAFIÓK

    A vevői fiók lehetővé teszi, hogy ügyfeleink egyszerre láthassák a számukra kibocsátott összes számlát. Ezen az oldalon  a számlák áttekintésére és letöltésére van lehetőség, a Bilingual Program számláit egyelőre bankkártyával nem lehet kifizetni (annak ellenére, hogy a Számlázz.hu fiók alkalmas lenne rá ).

    A vevői fiók alapértelmezetten aktív, így a számlaértesítőkben az ügyfél olyan hivatkozást kap, amelyre kattintva azonnal megtekintheti a részére kibocsátott számlákat. 

    Ha ügyfele a számlaértesítőben található linkre kattintva nem a vevői fiókba jut, hanem egy bejelentkezési képernyőt lát, az azért van, mert neki is van #profi Számlázz.hu-s fiókja. Vagyis direkt számlázás történt, azaz a számla rendszeren belül maradt. Ilyen esetben a vevői fiók helyett az ügyfél az ő saját számlázási fiókjában, a bejövő számlák közt találja meg az adott számlát.

  • Hogyan is néz ki egy vevői fiók ?

    A számlázz.hu által kiküldött számlaértesítő emailben az alábbiakat láthatjuk.

    A “letöltöm a számlát” gombra kattintva láthatók a számla főbb adatai, számlaszám, fizetési határidő (hány nap múlva esedékes) és a fizetendő összeg, valamint a banki átutaláshoz szükséges adatok (bankszámlaszám).

    Számla adatai

    Hogyan szeretné kifizetni

    Ezután két irányban indulhatunk tovább, a “megnézem” gombra kattintva a számlaképet tudjuk megnyitni.

    Amennyiben a számla még nem került kiegyenlítésre, az előző oldal alján középen van egy gomb: (lásd: előző képernyőkép),  „később fizetem ki” (amely sajnos félrevezető, nem megváltoztatható szövegezés. Kiegyenlített számla esetében ez a megnevezés  (mint az alábbi képernyőn is) “tovább a vevői fiókba.

    Mindkét esetben a középső gomb megnyomásával a vevői fiókba érkezünk:

    A vevő fiókban a költségviselő részére kiállított összes számla szerepel, az aktuális pénzügyi rendezettségnek megfelelően.

    A főbb számlaadatok alatt, az alsó sorban látható, hogy a számla fizetve  fekete sávban, rendezett számla esetén), illetve zöld sávban „kifizetem” jelzéssel a pénzügyileg nyitott számlák találhatók.

    A számlázz.hu vevői fiókban a számlák pénzügyi teljesítését a banki kivonat kézhezvételekor azonnal feldolgozzuk, ez gyakorlatban azt jelenti, hogy a számla utalását követő napon már a kifizetett számlák között kell szerepelnie a tételnek.

    Amennyiben a nyilvántartással kapcsolatban kérdése/kifogása van, ezt a Bilingual Kétnyelvű Oktatási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (számlakibocsátó neve) alatti

    „kapcsolatba lépek vele” gomb megnyomásával emailben tudja jelezni munkatársunknak. Ellenőrzés után munkatársunk vissza fog jelezni Önnek.

  • Miért kell nyáron is fizetni ?

    Mivel a Bilingual Program pénzügyi eljárásrendje szerint előre fizetés működik (minden fizetési gyakoriság választása esetében az első fizetési határidő az aktuális tanévet megelőző június 10-e ) , emiatt az újonnan csatlakozók is kötelesek a nyári időszakra is fizetni, ha a 12 alkalmas havi fizetési gyakoriságot választják (ahogy minden más fizetési gyakoriságot választó is fizet a nyári hónapokra).

    Szolgáltatási díjunk egy tanévre vonatkozik, aminek pénzügyi rendezéséhez két típusú kedveményt biztosítunk:

    – részletekben fizetés (12, 10, 4 alkalomra elosztva az éves díjat)

    – előre fizetési kedvezmény (1 ill 2 alkalomra elosztott éves díj esetében)

  • “Csak szeptemberben iratkoztunk be az iskolába, de több hónap van az első számlán, nemcsak a szeptemberi tandíj.”

    A beiratkozási időszak után nyáron vagy szeptember elején csatlakozóknak (óvodában, általános iskolákban általában április közepe, vége a beiratkozás): 

    Az évi 12 alkalommal történő fizetést választóknak, minden hónapban állítunk ki számlát, a nyári hónapokban is. A tanév első Szolgáltatási díj számlája a július havi, melynek fizetési határideje június 10. A tanév utolsó Szolgáltatási díj számlája a júniusi Szolgáltatási díjra vonatkozik, fizetési határideje május 10. Ez a fizetési mód a Bilingual Nonprofit Kft könyvelési évéhez igazodik, ami július 1-től tart következő év június 30-áig tart. “ Ha a tanuló szeptemberben már a Bilingual Programban tanul, akkor a teljes tanévet nálunk tölti, tehát a választott fizetési gyakoriság szerinti teljes összeget kell fizetni.

    Minden megkezdett hónap teljes hónapnak számít Szolgáltatási díjfizetés szempontjából. “Az időarányos elszámolás egysége a tanítási hónap.” (ÁSZF 53.)

    Így, ha a gyermek pl. szeptember 20-án kezdi a Bilingual Programban a tanulmányait, akkor az első számlán szerepelni fog a július, augusztus, szeptember, október havi tandíj (mivel szeptember 10-i fizetési határidővel az októberi díjat kell rendezni), ezután már havonta állítjuk ki a számlákat, a tanévre vonatkozó utolsó számla a május 10-i fizetési határidővel kiállított június havi számla lesz. Így jön ki a 12 alkalom.

  • Mikor lehet szerződést szüneteltetni?

    Az oktatás – nevelés során a Szolgáltató szorosan együttműködik a partnerintézményekkel (ÁSZF 17.) a Bilingual Program a Partnerintézmény működési rendjéhez igazodik (ÁSZF 18.). Szüneteltetni kizárólag akkor lehetséges, ha a gyermek a Partnerintézményben nem folytatja tanulmányait, de szándékozik visszatérni (pl. szülők külföldi munkavállalása miatt ).

  • Hogyan lehet a változásokat bejelenteni?

    Adatai frissítését, szerződésével kapcsolatos változtatásokat ezen az űrlapon kezdeményezheti:

    “Szülői szerződéssel kapcsolatos változtatások” itt: https://bilingual.hu/hu/letoltesek

    Felhívjuk figyelmét, hogy az űrlapon keresztül a rendszerünkbe érkező bejelentések a hivatalosak, az ehelyett küldött email nem.

  • Elszámolható-e a Bilingual Program Szolgáltatási díja vagy felhasználható-e a Cafeteria terhére?

    A NAV társaságunk számára megküldött állásfoglalása szerint:

    “nem minősül óvodai szolgáltatásnak, így az nem adómentes, egy gazdasági társaság által nyújtott, iskolai oktatást előkészítő angol oktatás.”

    “Adómentesen csak az óvoda által biztosított szolgáltatás (napközbeni ellátás, az életkornak megfelelő nappali felügyelet, gondozás, nevelés, foglalkoztatás) kifizetése adható.”

    Az óvodai étkezést is tehát a fenntartónak, az önkormányzatnak téríti meg a költségviselő, ezért a Bilingual Program Szolgáltatási díjában ilyen tétel nem szerepel.

    Ennek megfelelően: ÁSZF. 44. pont. “Megrendelő tudomásul veszi, hogy a Szolgáltató a Szolgáltatási díjról adóigazolást nem állíthat ki. Szolgáltató tájékoztatja a Megrendelőt, hogy az óvodai szolgáltatás nem minősül óvodai ellátásnak, így adómentesen nem elszámolható.”

    A szülői szerződésből egyértelműen kiderül, hogy a gyermek angol nyelvi fejlesztéséért fizetett Szolgáltatási díjról van szó,  így az céges  költségviselő esetében sem minősül a cég érdekében elszámolható költségnek. Esetleges adóellenőrzés során az elszámolható költségeknél    ez a tétel nem elfogadható (és büntetést vonhat maga után).

    A fentiekben részletezett indokok miatt tehát  sem szerződésmódosításra,  sem egyedi számla kiállítására (egyedi tétel megnevezéssel) nincs mód.

    A számlázással, számla kiállítással kapcsolatos szabályok az Általános Szerződési Feltételek 44-55. pontjaiban olvashatók. Az ÁSZF teljes szövegét itt tekintheti meg.