Rólunk Munkatársaink Magyar Carolyn

Magyar Carolyn

Tanár CAROLYN.CLAYPOOLE@BILINGUAL.HU

Carolyn az Egyesült Államok északkeleti részéről származik, itt végezte alapszakos tanulmányait is az Acadia Egyetemen színháztudomány szakon, majd később a Pannon Egyetemen szerzett mesterdiplomát angol mint idegen nyelv tanárként. 

Gyerekkorában sokszor részt vett, majd később dolgozott is nyári táborokban, ahol megismerkedett a világ minden tájáról érkező emberekkel, ami már fiatal korában felkeltette érdeklődését a különböző kultúrák iránt. 

2020-ban Carolyn Budapestre költözött, és a Bilingual Programban hamar rátalált a tanítás iránti szenvedélyére. Munkájában leginkább azt szereti, hogy megismerheti a diákokat, és megoszthatja velük a tanulás, a kutatás és a felfedezés iránti szeretetét. 

Az iskolán kívül Carolyn szívesen felfedezi fel Magyarországot férjével és kutyájukkal, valamint szeret társasjátékozni és varrni.

  • Abigail Evert

    Abigail Evert

    Tanár

    Abigail Gauteng-ben, Dél-Afrikában nőtt fel, és a Pretoria-i Varsity College-ban szerzett alapdiplomát (BA) pszichológiából. Elvégzett egy TEFL (Angol mint idegen nyelv tanítása) tanfolyamot is.

    Megnézem: Abigail Evert
  • Adam Whitcroft

    Adam Whitcroft

    Tanár

    Adam Észak-Írországból származik, és nemrég fejezte be mesterdiplomáját a Queen’s University Belfast-on kémia-francia szakon.

    Megnézem: Adam Whitcroft
  • Alan Morrice

    Alan Morrice

    Tanár

    Alan a skóciai Aberdeen városában született és rendkívül büszke skót származására. Miután teológiából diplomát szerzett az Aberdeen-i Egyetemen, munkája London környékére szólította. Azonban délre költözése után már soha nem tért vissza Skóciába. Néhány évig kambodzsai menekültekkel foglalkozott, valamint ifjúsági segítőként dolgozott. Ezt követően a canterbury-i Christ Church Egyetemen tanári diplomát szerzett, melyet az egyik legjobb…

    Megnézem: Alan Morrice