Benő Anikó

HR – Egészségügy és Ekvivalencia Specialista hr@bilingual.hu

Anikó 2019 augusztusában csatlakozott a Bilingual csapatához.

Számviteles és marketinges diplomával rendelkezik. Gyermekei születése óta
saját családi vállalkozásukban dolgozott, ami lehetővé tette, hogy több időt
tölthessen velük. Mindkét gyermeke az óvodától kezdve egészen az általános
iskola végéig a Bilingual Programba járt, így amikor a kisebbik is elballagott, úgy
döntött, továbbra sem szeretne elszakadni a közösségtől. Csatlakozott a
csapathoz óvodai Program Koordinátorként, majd egy év után óvodai Program
Managerré léptették elő.
2024 tavaszán új fejezet kezdődött: részmunkaidőre váltott, és ezzel együtt
területet is. Azóta a HR csapat tagjaként az egészségügyi ügyekért, a diploma
honosításért és a munkaszerződésekért felel. A váltás elsőre talán szokatlan, de
valójában csak a szerep változott, a törődés maradt 🙂

  • Aaron Hill

    Aaron Hill

    Tanár

    Aaron Los Angelesben, Kaliforniában nőtt fel. Tinédzserkorában a Georgia állambeli Atlantába költözött, majd a Georgia State University-n történelem, valamint világnyelvek és kultúrák szakon tanult, spanyol specializációval. Ezt követően megszerezte a TEFL képesítést is.

    : Aaron Hill
  • Abigail Evert

    Abigail Evert

    Tanár

    Abigail Gautengben, Dél-Afrikában nőtt fel, és a pretoriai Varsity College-ban szerzett alapdiplomát (BA) pszichológiából. A főiskola harmadik évében elvégezte a TEFL (angol mint idegen nyelv tanítása) képzést is.

    : Abigail Evert
  • Abigail Kahn

    Abigail Kahn

    Tanár

    Abby az Egyesült Államokban, Dél-Karolinában született és nőtt fel, majd Memphisben, Tennessee államban végezte egyetemi tanulmányait. Történelemből szerzett BA diplomát, később pedig megszerezte a TEFL-tanúsítványt is.

    : Abigail Kahn