Kedves Szülők!
Ahogy már bizonyára tudják, a hatodikos diákok ebben a félévben Louis Sachar Holes (Stanley, a szerencse fia) című regényét fogják olvasni a Bilingual Olvasóprogram keretében. A könyv az amerikai ifjúsági irodalomhoz tartozó irodalmi mű, melyet a gyermekek eredeti formában és teljes terjedelemben fognak olvasni. Ebben a tájékoztató levélben szeretnénk röviden bemutatni a regényt, külön hangsúlyt fektetve azokra a nyelvi előnyökre és kihívásokra, melyek a gyermekekre várnak a könyv olvasása során. Néhány hasznos tanáccsal is szeretnénk szolgálni, hogyan segíthetnek a szülők gyermeküknek az olvasásban.
Miért fontos a gyermekek számára, hogy angol nyelven olvassanak?
Bármilyen nyelven is olvasunk, az olvasás tágítja az elmét és segít abban, hogy a történetek és a valós élethelyzetek elevenen jelenjenek meg gondolatainkban, melynek során – ezzel párhuzamosan – a szövegértési képességek, a kritikus gondolkodás, és a komplex gondolkodásmód is fejlődik, mind általános értelemben, mind pedig az adott idegen nyelven. Továbbá kutatások bizonyítják, hogy olvasási készségeink nagyban hozzájárulnak a tudományos és szakmai területen elért későbbi sikereinkhez. Az olvasás segít a diákoknak egy szöveg mélyebb jelentéstartalmának felfogásában, illetve abban, hogy megértsék, mi áll a szereplők és az emberek döntéseinek hátterében. Az olvasás nagyban elősegíti az önállósodás folyamatát, növeli az önbizalmat, valamint pozitív hatással van az empátiaképesség és a koncentráció fejlődésére egyaránt. Végül pedig jelentős forrásként szolgál egy idegen nyelv megértéséhez és annak használatához, beleértve a nyelvtani szerkezeteket, lexikális ismereteket és az íráskészséget is. Az olvasás során a diákok nem csupán megtanulják az új szavakat, kifejezéseket, hanem autentikus szövegkörnyezetben találkoznak velük, ami sokat segít abban, hogy könnyebben megértsék a szerző által választott árnyalatnyi szóhasználati különbségeket. Ugyanez jellemző arra is, amikor a cselekményt és a karakterfejlődést igyekszünk megérteni a szerző által alkalmazott nyelvi szerkezeteken keresztül, más szóval így segít az olvasás a tanulóknak eligazodni a „nyelvi vadon” elemeinek változatos használatának világában. Összességében az olvasás, történjen az bármilyen nyelven, olyan készségeket fejleszt, amelyek elengedhetetlenek a diákok továbbtanulásában és hétköznapi életében egyaránt.
Miért választottuk ezt a regényt?
Louis Sachar egy jól ismert gyerekkönyv-író, aki évtizedek óta ír regényeket és novellákat. Regényei többnyire olyan fiatalokról szólnak, akik nehéz élethelyzetben vannak, illetve akiket a környezetük nehezen fogad el. A Holes című regény számos díjat nyert: 1999-ben a Newberry Medal irodalmi díjat, 1998-ban pedig az amerikai Nemzeti Könyvdíjat (National Book Award).
Miért érdemes elolvasni ezt a regényt?
A Holes című regény középpontjában Stanley, a főszereplő áll, akit javítótáborba küldenek. Az olvasóprogram korábbi olvasmányaihoz képest ez a regény valamivel nagyobb kihívást tartogat a diákok számára, ami jól illeszkedik a könyv témáihoz. A regény során Stanley folyamatosan küzd, hogy barátai legyenek, megtalálja az igazságot, és megbirkózzon a családi múltjából fakadó akadályokkal. Ezeket az eseményeket a diákok könnyen összekapcsolhatják a saját életükben előforduló nehézségekkel és kihívásokkal, valamint – tapasztalataink alapján – ez a regény valahogy jobban magával ragadja olvasóit, mint sok más olvasmány. Sokan gondolják úgy, hogy a Holes egy nagyon különleges könyv. Olyan témákat feszeget, melyek könnyedén indíthatnak el mélyebb beszélgetéseket olyan témákról, mint például az igazság kérdése, a hit, a barátság vagy akár a hűség. Ezek közül egyiket sem lehet feketén-fehéren értékelni, mely arra kényszeríti az olvasót, hogy kritikusabban gondolkodjon és megalapozott, bizonyítékokkal alátámasztott véleményt alkosson.
Milyen kihívások várnak a diákokra? / Hogyan segíthet a szülő?
Ez a regény különösen sokat ugrál oda-vissza az időben. Egyedülállóan mutatja be, hogyan köt ki Stanley abban a kínos helyzetben, amiben a történet során találja magát. A könyv elvárja olvasóitól, hogy folyamatosan figyeljék a szereplők és a helyszínek leírását annak érdekében, hogy követni tudják, mikor mi történik a különböző idősíkokban. Néhány diák számára ez nehéz feladatnak bizonyulhat. Továbbá rengeteg új szóval, kifejezéssel találkoznak majd a diákok, melyeket szintén fel kell dolgozniuk. Mint a többi Olvasóprogramunkban szereplő regény esetében, ebben a könyvben is előfordul majd olyan kifejezés, ahol a pontos jelentést kell megtanulni, azonban fontosnak tartjuk, hogy a diákok elsajátítsák azt a képességet, melynek során a szövegkörnyezetből következtetnek a lényegre, ami élvezetesebbé teszi az ovasást, anélkül, hogy elvesznének az apró és felesleges részletekben. A tanórákon ennek a képességnek a fejlesztéséhez adunk majd a diákoknak iránymutatást és nyújtunk „mankót”, míg otthoni környezetben pedig a kitartó olvasáshoz fontos fegyelem fejlesztésén kell majd a gyerekeknek dolgozniuk, melyhez nagyon jó kiegészítő segítségül szolgálnak majd a regénnyel kapcsolatos feladatok. Ezek nagy segítségükre lesznek abban, hogy mire figyeljenek az olvasás során.
Amennyiben további kérdésük lenne, kérjük, jelezzék. Továbbá szeretnénk megköszönni, hogy segítenek abban, hogy gyermekük az elvárt ütemben haladjon otthon a könyv fejezetről fejezetre történő olvasásával. Végezetül reméljük, hogy gyermekük sokat tanul majd a regényből, illetve, ami talán a legfontosabb , élvezettel fogja olvasni azt.
Üdvözlettel: Anthony Laudadio, oktatási vezető – általános és középiskolák