Cristina Toledo

  • Munkakör: 
    Tanár
  • E-mail
    cristina.toledo@bilingual.hu

Cristina egy kisvárosban, New York államban nőtt fel, ahol sok időt töltött nagyszülei farmján. Ez idő alatt, illetve miután annyi utazásról szóló dokumentumfilmet és TV programot nézett meg, amennyit csak tudott, szeretett bele az utazásba és a tanulásba. Szerencsére az egyetemi évek alatt alkalma nyílt ellátogatnia Londonba és Windhoek-be, Namíbiába. Miután megszerezte biológia szakos diplomáját, több évig dolgozott klinikai kutatásokon, majd Japánba költözött, ahol 5 évig tanított angolt. Azóta New York-ban és Spanyolországban is dolgozott, és megszerezte TEFL (angol, mint idegen nyelv tanítása) tanúsítványát. Alig várja, hogy kutyájával együtt beutazhassa Magyarországot, és megpróbáljon sok, számára új magyar ételt főzni.