Cambridge nyelvvizsgákkal kapcsolatos gyakran ismételt kérdések

Érvényes-e a Cambridge B2 diákoknak szóló (FCE First for Schools) nyelvvizsga Magyarországon?

Minden B1, B2, C1 és C2 szintű Cambridge nyelvvizsga – diákok („For Schools”) és felnőttek számára egyaránta nyelvvizsgákról szóló 137/2008. (V. 16.) Korm. rendelet (azon belül 14. bekezdés, 10. szakasz, 3-as függelék)  értelmében Magyarországon elfogadott, azaz egyenértékű  a Magyarországon államilag elismert, akkreditált nyelvvizsgákkal.

Szívesen alkalmazzuk a Cambridge nyelvizsgákat külső mérőeszközként diákjaink angol nyelvi fejlődésének nyomonkövetésére, és külön öröm számunkra, hogy új elismerésben részesültünk: a Bilingual Program hivatalos Cambridge vizsgafelkészítő hely minősítést kapott. A Cambridge Assessment vizsgarendszer hatékonyságának köszönhetően a Cambridge angol nyelvvizsgák tekintélye széles körben ismert és elfogadott. A Cambridge Assessment English nyelvvizsga-bizonyítványokat világszerte számos ország kormánya, egyetemei és munkaadói elfogadják.

A Cambridge B2 Középiskolásoknak nyelvvizsgát (B2 First for Schools) a fiatal korosztály számára fejlesztették ki. Erre a vizsgára készülnek a Bilingual Program 7. és 8. osztályos diákjai (akik angol nyelvi szintje várhatóan már középiskolai tanulmányaik megkezdése előtt alkalmassá teszi őket erre a vizsgára), melynek témái az ő gondolatvilágukat célozzák, így könnyebb számukra a tartalom megértése a vizsga során.

Mit érdemes még tudni a Cambridge nyelvvizsgákról?

  1. A vizsga sikeres teljesítését követően a Cambridge által kiadott nyelvvizsga-bizonyítvány igazolja a nyelvi szintet, ezt kell bemutatni minden illetékes intézményben, illetve szervezetnél. Nincs szükség további igazoló okiratra, ugyanis Magyarország Kormánya a Cambridge Assessment vizsgarendszert, mint hivatalos nyelvvizsgarendszert, teljes mértékben elismeri.
  2. Mivel a Cambridge bizonyítványok  egyenértékűek a Magyarországon államilag elismert, akkreditált nyelvvizsga-bizonyítványokkal (lásd feljebb), nincs szükség a NYAK által végzett honosítási eljárásra.
  3. Amennyiben valamilyen okból kifolyólag gyermeke Cambridge nyelvvizsga-bizonyítványát nem fogadják el rögtön a választott intézményben vagy szervezetnél, kérjük, hivatkozzanak a nyelvvizsgákról szóló 137/2008. (V. 16.) Korm. rendeletre, valamint vegyék fel a kapcsolatot az Oktatási Hivatallal további segítségért.
  4. A magyar állam továbbra is azt a szintet ismeri el érvényes vizsgának, melyre a vizsgázó jelentkezett. Tehát amennyiben a vizsgázó C1-es szintű vizsgára jelentkezik, azonban B2-es szintet ér el, a magyarországi intézmények nem fogják elfogadni ezt az eredményt (viszont a Cambridge által kiadott nyelvvizsga bizonyítványon a B2-es szint fog szerepelni). Ugyanez vonatkozik arra az esetre is, amikor a vizsgázó magasabb eredményt ér el, azaz a magyarországi intézmények B2-es nyelvi szintet ismernek el abban az esetben is, ha C1-es szintnek megfelelő pontszámot érünk el a B2-es szintű nyelvvizsgán.
  5. A magyar állam fiataloknak járó szociális támogatási programjának keretében a családoknak lehetőségük volt az első sikeres nyelvvizsga díját visszaigényelni a Magyar Államkincstártól, azonban a Cambridge vizsgák már nem szerepelnek az „első ingyenes nyelvvizsga” programban, így a vizsgadíj visszaigénylésére jelenleg nincs lehetőség.

Tegyen-e gyermekem a B2 hivatalos nyelvvizsgát a próbavizsga eredményei alapján?

A British Council ad néhány olyan támpontot, mely segíthet a szülőknek és a diákoknak abban, hogy eldöntsék, jelentkeznek-e a hivatalos vizsgára.
 
Az eredmény értelmezésénél a legfontosabb szempont az összpontszám (Overall Cambridge English Scale Score), mely a csatolt pdf értékelő lap alján – az „Overall” mezőben található.

Ha a gyermeke összpontszáma legalább 4 ponttal több a B2 szint eléréséhez szükséges minimum pontszámnál, azaz legalább 4 ponttal több 160 pontnál, akkor jó esélye van arra, hogy átmenjen a vizsgán.

Természetesen azok a gyermekek, akiknek próbanyelvvizsga pontszáma jóval 160 pont felett van, nagyobb eséllyel teljesítik majd sikeresen a hivatalos nyelvvizsgát. Néhány gyermeknek arra is esélye van, hogy eléri majd a C1 szintet (bár a magyarországi hivatalok  nem ismerik el a C1-es eredményt egy B2-es nyelvvizsgán).

Ugyanígy, a határeseteknél, – ahol a próbanyelvvizsga pontszáma maximum 3 ponttal volt a 160 pontos határ felett – a diákoknak van esélyük a hivatalos nyelvvizsga letételére, de nagyobb a kockázat, hogy esetleg mégsem sikerül nekik. Kicsi a valószínűsége a B2-es szint elérésnek a 157 összpontszám alatti próbanyelvvizsga eredmények esetében. Természetesen bárki jelentkezhet a hivatalos FCE vizsgára, csak a nyelvvizsga sikerességének esélye lesz alacsonyabb vagy magasabb az elért pontszám tükrében.

Amennyiben még többet szeretnének megtudni a Cambridge English Skáláról, akkor tekintsék meg ezt a PDF dokumentumot. A Cambridge nyelvvizsgák széles körében használják ezt a besorolási rendszert, mely egy univerzális eszköz a nyelvi szint megállapítására. A pontok a Cambridge First for Schools (FCE) B2-es szint esetében 160 és 179 pont közé esnek. A 140 és 159 pont közötti érték azt jelenti, hogy a gyermek B1 szinten teljesített, míg a 180 és 199 közötti pontszám a C1-es szintnek felel meg.

Mit tegyek, ha egyes vizsgarészeken jobban teljesítettem, mint a többin?

Fontos tudni, hogy a Cambridge vizsgákon nem szükséges minden vizsgarészen elérni a B2-es ponthatárt ahhoz, hogy a vizsga egésze elérje a B2-es szintet.  Amennyiben az összes vizsgarész Cambridge English Scale szerinti pontszámának átlaga eléri a B2 szinthez szükséges minimumot, a vizsga sikeresnek számít, azaz egy gyengébben sikerült vizsgarészt egy jobban sikerülő vizsgarészb kompenzálni tud.  Ennek ellenére is fontos azonban, hogy minden egyes vizsgarészen legalább 140 pontot kell elérni az érvényes B2 vizsgához.  Az eredményekről és azok kihirdetéséről több információt itt találnak.

Mit érdemes tennem, ha nagyon magas pontszámot értem el a próbavizsgán?

Ugyan van lehetőség a C1 szintű vizsgákra is, több ok is lehet arra, hogy a B2-es vizsga jobb döntés lenne gyermekük számára.  Először is, amennyiben gyermekük nem éri el a C1 szintet a C1 vizsgán, a B2-es szintet csak a Cambridge vizsgarendszer fogja elismerni, a magyar állam nem.  Ráadásul a C1-es vizsga nem ugyanaz, mint amire gyermekük eddig készült.  Ez sokat számít, mert a vizsgateljesítmény nagyban függ attól, hogy a vizsgázó mennyire jól ismeri a formátumot, típusfeladatokat, a vizsgáztatók elvárásait, a vizsga hosszát, stb.

Amennyiben mégis a C1-es (felsőfokú) vizsga, azaz a C1 Advanced (CAE) mellett döntenek, a vizsga időpontokat és a jelentkezést itt tudják megtekinteni, a vizsgadíjakról pedig itt találnak több információt. Akárcsak a B2-es vizsga, a CAE vizsga is a nyelvvizsgákról szóló 137/2008. (V. 16.) Korm. rendelet(azon belül 14. bekezdés, 10. szakasz, 3-as függelék) értelmében Magyarországon elfogadott, azaz egyenértékű  a Magyarországon államilag elismert, akkreditált nyelvvizsgákkal (ugyanúgy, csak a regisztrációval azonos szinten).

Még mit lehet hasznos tudnom?

A Cambridge vizsgákon nincs minimum korhatár.  Korábbi években ugyan megkövetelték azt, hogy a vizsgázók a nyelvvizsga-bizonyítvány kiállításának évében töltsék be legalább a 14. életévüket, de ez már nem kötelező.  Mivel a Cambridge vizsgákat az államilag elismert, akkreditált nyelvvizsgákkal egyenértékűnek tekintik, így a korhatárt is eltörölték.  Minden nyelvvizsga-bizonyítványt a Cambridge állít ki.  A bizonyítványon nem szerepel a vizsgázó életkora.

A Cambridge Assessment vizsgáknak nincs lejárati dátuma, élethosszig érvényesek.  Ennek ellenére egyes intézmények (pl. egyetemek) megkövetelhetik azt, hogy a vizsga egy bizonyos időkorlátnál frissebb legyen.  Amennyiben már tudják, mely intézményhez tervezik benyújtani a vizsgabizonyítványt, érdemes megtekinteni az adott intézmény belső szabályzatát ezzel kapcsolatban.