Rólunk Munkatársaink Joan Stafford

Joan Stafford

Teacher Trainer joan.stafford@bilingual.hu

Joan az észak-angliai Blackburnben született és nőtt fel.

Kezdetben az egészségügyben dolgozott, majd 2000-ben az angol mint idegen nyelv tanári (CELTA) oklevél megszerzése után tanítani kezdett. Nagy tapasztalattal rendelkező nyelvtanár és tanárképző, aki több szinten tanított már angolt felnőtteknek és gyerekeknek, az Egyesült Királyságban és külföldön egyaránt. Évekig foglakozott tanárképzéssel is az Egyesült Királyságban, mielőtt a Közel-Keletre költözött, ahol vezető tanárként helyezkedett el. 

Joan izgatottan várja, hogy részt vehessen a Bilingual Programban, valamint, hogy felfedezze Budapestet és a környező területeket.

2017-ben a Manchesteri Egyetemen szerzett mesterdiplomát angol mint idegen nyelv tanári szakon, digitális oktatásra specializálódva. Joan szereti a reflektív, mégis kommunikatív megközelítést alkalmazni az osztályteremben, és bátorítani, segíteni a tanulókat abban, hogy képesek legyenek felismerni és kibontakoztatni a bennük rejlő lehetőségeket. Szabadidejében szívesen főz, sétál a természetben, jógázik és olvas.

  • Abigail Evert

    Abigail Evert

    Tanár

    Abigail Gauteng-ben, Dél-Afrikában nőtt fel, és a Pretoria-i Varsity College-ban szerzett alapdiplomát (BA) pszichológiából. Elvégzett egy TEFL (Angol mint idegen nyelv tanítása) tanfolyamot is.

    Megnézem: Abigail Evert
  • Adam Ritsema

    Adam Ritsema

    Tanár

    Adam a Michigan állambeli Kalamazoo-ból származik és a közelmúltban diplomázott a Michigan-i Grand Rapids-i Calvin Egyetem statisztika szakán.

    Megnézem: Adam Ritsema
  • Adam Whitcroft

    Adam Whitcroft

    Tanár

    Adam Észak-Írországból származik, és nemrég fejezte be mesterdiplomáját a Queen’s University Belfast-on kémia-francia szakon.

    Megnézem: Adam Whitcroft