Hírek, aktualitások Ünnepélyes Cambridge-bizonyítvány átadás

Ünnepélyes Cambridge-bizonyítvány átadás

Ünnepélyes Cambridge-bizonyítvány átadásra gyűltek össze 2021. szeptember 18-án a Bilingual Family Day délelőttjén a Bilingual Program tavaly elballagott diákjai.

 

Györke-Szilágyi Éva, A Bilingual Program ügyvezetője köszöntötte a diákokat és családtagjaikat, és elmondta, hogy az ünneplésnek két örömteli oka is van: a Bilingual Program elindulásának 20. évfordulója, valamint a házon belül elsőként folytatott Cambridge B2 First for Schools vizsga eredményeinek átadása.

 

Az első Bilingual Program szerint kezdett osztály 2012-ben végezte el a 8. osztályt, azóta 10 évfolyamon, 250-nél is több diák végezte el sikeresen a Programot, 76%-uk B2 vagy afölötti vizsgaeredménnyel.

 

A 8. osztály végére elérendő célul kitűzött Cambridge B2 szintű vizsgán 2021. tavaszán 24 vizsgázóból 17-en sikeres B2 nyelvvizsgát tettek, a többiek, azaz 7-en, a kitűzött célt túlszárnyalva C1 szintű nyelvvizsga bizonyítványt érdemeltek ki a teljesítményükkel!

 

A vizsga – szó szerint – kézzel fogható eredményének, a vizsgabizonyítványok átadásában Anthony Laudadio, általános és középiskolai oktatási vezető és a Krúdy Gyula Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolából elballagott diákok angol anyanyelvű osztályfőnöke, Jonathan Tilisky is segédkezett.

 

Az átadást Anthony Laudadio útravalója követte, mely szerint a diákok okkal büszkélkedhetnek eredményükkel, hiszen nyelvtudásukat 5 területen bizonyították (olvasott szöveg értése, íráskészség, hallás utáni szövegértés, nyelvhasználat, beszédkészség) és a tudásuk a tanult tantárgyak, mint pl a természettudományok, a matematika vagy a történelem területére is kiterjed. Mindemellett – az angol anyanyelvű tanáraikkal történő, sok éves kommunikáció eredményeként – a beszédkészség területén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak.

 

Anthony Laudadio kiemelte e tudás, mint „hozzáférés erejét”, hogy a diákok nem csupán ablakot, hanem ajtót is nyitottak a világra, így további tanulmányaikban vagy akár munkájukban nagyobb lehetőségek nyílnak a nyelvtudás segítségével. Ez egyben a „lehetőségek ereje” is és kérte a diákokat, hogy e szupererőt, a nyelvtudás erejét fordítsák jóra a diákok és valósítsák meg álmaikat.

 

Gratulálunk mindannyiuknak és várjuk vissza őket egy kis beszámolóra sikereikről!