Hírek, aktualitások Holland-Magyar Nemzetközi Diákcsereprogram – 2019

Holland-Magyar Nemzetközi Diákcsereprogram – 2019

A Bilingual.hu Program első, saját szervezésű nemzetközi diákcsereprogramja sikeresen lezárult. Hollandiai partnerintézményünk, a KSG Apeldoorn középiskola a két tannyelvű oktatást és a nemzetközi kapcsolatok kiépítését kiemelt helyen kezeli. Mindkét területen több év tapasztalattal rendelkeznek, és a világ minden tájáról fogadtak már cserediák csoportot, a 2018/19. tanévben éppen Kínából, Spanyolországból és Magyarországról.  A résztvevő tanulók partnerintézményeink, a Krúdy Gyula Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és az Óbudai Nagy László Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola nyolcadik osztályos diákjai, illetve ezen iskolák voltak a csereprogram magyar hetének befogadó intézményei.

Holland partnerünk részéről az egyik holland-angol két tannyelvű  tagozatos osztályuk vett részt ezen az egy-egy hetes diákcsereprogramon, melynek fókuszában egymás kultúrájának megismerése és az angol, mint közvetítő nyelv használata állt. A diákpárok kölcsönösen egymás családjánál voltak elszállásolva, így lett teljes körű számukra a kulturális tapasztalat. Mindkét hét során iskolai napok és országjáró napok váltották egymást. Az iskolai napokon egymás hétköznapjait ismerhették meg a diákpárok, óralátogatások és közösen végzett projektmunkák keretében. Az országjáró napokon a főbb nevezetességeket látogattuk meg, Magyarországon Szentendrét, a visegrádi Fellegvárat,  Budapest látványosságait, Hollandiában pedig Amszterdamot és más történelmi városokat, mint például Deventert és Zuthpent.

A csereprogram nyelvi célja mondhatni ’észrevétlenül’ valósult meg. A holland és magyar csoportok egyaránt magas angol nyelvi szintje miatt a természetes és felszabadult  nyelvhasználat jellemezte a hetet az iskolában, a kirándulásokon és az otthonokban. Holland partnerünk saját kétnyelvű oktatási rendszere és a csereprogramban szerzett tapasztalatai révén is magas nyelvi szintű csoportokkal találkoznak, ennek fényében is elismerően nyilatkoztak tanulóink kiemelkedő angol nyelvi szintjéről. A holland csoport vezető angol tanárját idézve: ‘sosem ment még ilyen könnyen a kommunikáció egy csereprogramos csoporttal sem amit a magyar tanulók kifogástalan angol nyelvi szintje tett lehetővé’.

A sikeres csereprogram terveink szerint egy új, hosszútávú együttműködés első lépése, ahonnan a Bilingual.hu Program megkezdi a nemzetközi kapcsolatok kiépítését más kétnyelvű oktatással foglalkozó partnerintézményekkel, ezáltal is újabb lehetőséget biztosítva tanulóinknak az angol nyelv osztálytermen kívüli használatára.

Képekért kattintson az alábbi linkekre:

MAGYAR HÉT

HOLLAND HÉT