Alan Morrice

Alan a skóciai Aberdeen városában született és rendkívül büszke skót származására. Miután teológiából diplomát szerzett az Aberdeen-i Egyetemen, munkája London környékére szólította. Azonban délre költözése után már soha nem tért vissza Skóciába. Néhány évig kambodzsai menekültekkel foglalkozott, valamint ifjúsági segítőként dolgozott. Ezt követően a canterbury-i Christ Church Egyetemen tanári diplomát szerzett, melyet az egyik legjobb vallásoktatói és történelem tanári képzések között tartanak számon. Alan azóta számos tanári állást töltött be mind az Egyesült Királyságban, mind pedig több európai országban is. Azóta is töretlen lelkesedés hajtja, hogy átadhassa a tudást, és még mindig nagy örömmel tölti el, amikor tanítványainak leesik az a bizonyos tantusz. Alan a cambridge-i vizsgaanyag szinte minden szegmensét tanította már, és rendkívüli öröm számára, amikor diákjai sikeres vizsgát tesznek. Alan megszállott olvasó, így szabadidejét többnyire történelmi regények és krimik olvasásával tölti. Emellett szeret úszni, és szenvedélyesen rajong a klasszikus zenéért és az operáért. Egy csodálatos magyar hölgy a felesége, így Budapestet is az otthonának érzi.