About us Our teachers/staff Bihariné Lukács Ágnes

Bihariné Lukács Ágnes

Teacher Trainer

Ági 1980-ban a Tanítóképző Főiskola befejezése után kezdte tanítói pályafutását az I. kerületben, ahol közel 20 évet dolgozott először iskolaotthonos 1-2.osztályban, majd 1-4. osztályban nagyfelmenő rendszerben.

1997-ben került a Krúdy Iskolába. Az itt töltött évek alatt többféle tanítási módszerrel ismerkedett meg a továbbképzések során, és ezeket ki is próbálhatta a gyakorlatban. 2007-től az iskola munkaközösség vezetőjeként aktív szervezője és részvevője volt a kerületi tanulmányi versenyeknek, melyekre sikeresen fel is készítette tanítványait.

Szaktudását a Ped. II. fokozat megszerzésével erősítette meg.

Rendszeresen vezetett matematika szakkört a tehetséges tanulóknak, és 10 éves aktív néptáncos múltja segítségével színesítette iskolája programjait. Nagy természetkedvelő lévén rendszeresen szervezett erdei iskolákat, nyári és sítáborokat osztályainak és az iskola tanulóinak.

Ági 2005-ben ismerkedett meg a Bilingual Programmal. Kezdettől fogva izgatta, hogyan lehet két nyelven tanítani gyerekeket. Hogyan lehet a tananyagot úgy elsajátíttatni velük, hogy a magyar követelmények ne csorbuljanak, és a lehető legtöbb új ismeretet kapják a tanulók. Lenyűgözte a gyerekek fogékonysága, fejlődőképessége. Sok munkával jár ez az oktatási forma, de nagy öröm volt számára látni az eredményeket, és szeretett az angol kollégákkal együtt dolgozni.

42 év tanítás után tudását szeretné a fiataloknak átadni, segítséget nyújtani azoknak, akik most vagy a közelmúltban kapcsolódtak ehhez a programhoz. A fennmaradó szabadidejében Ági továbbra is szeret utazni (főleg, mert gyermekei külföldön élnek), túrázni és aktív úszással vigyáz egészségére.

  • Aaron Hill

    Aaron Hill

    Tanár

    Aaron grew up in Los Angeles, California. He moved to Atlanta, Georgia when he was a teenager and later went to Georgia State University to study history and world languages and cultures, with a concentration in Spanish.

    More: Aaron Hill
  • Abigail Evert

    Abigail Evert

    Teacher

    Abigail was raised in Gauteng, South Africa and graduated from Varsity College Pretoria with a Bachelor of Arts (Psychology) degree. She also completed her TEFL Certificate during her third year of studies.

    More: Abigail Evert
  • Abigail Kahn

    Abigail Kahn

    Tanár

    Abby was born and raised in South Carolina, USA, before moving to Memphis, Tennessee, to attend university. She graduated with a Bachelor’s degree in History and later earned her TEFL certification.

    More: Abigail Kahn