About us Our teachers/staff Bihariné Lukács Ágnes

Bihariné Lukács Ágnes

Teacher Trainer

Ági 1980-ban a Tanítóképző Főiskola befejezése után kezdte tanítói pályafutását az I. kerületben, ahol közel 20 évet dolgozott először iskolaotthonos 1-2.osztályban, majd 1-4. osztályban nagyfelmenő rendszerben.

1997-ben került a Krúdy Iskolába. Az itt töltött évek alatt többféle tanítási módszerrel ismerkedett meg a továbbképzések során, és ezeket ki is próbálhatta a gyakorlatban. 2007-től az iskola munkaközösség vezetőjeként aktív szervezője és részvevője volt a kerületi tanulmányi versenyeknek, melyekre sikeresen fel is készítette tanítványait.

Szaktudását a Ped. II. fokozat megszerzésével erősítette meg.

Rendszeresen vezetett matematika szakkört a tehetséges tanulóknak, és 10 éves aktív néptáncos múltja segítségével színesítette iskolája programjait. Nagy természetkedvelő lévén rendszeresen szervezett erdei iskolákat, nyári és sítáborokat osztályainak és az iskola tanulóinak.

Ági 2005-ben ismerkedett meg a Bilingual Programmal. Kezdettől fogva izgatta, hogyan lehet két nyelven tanítani gyerekeket. Hogyan lehet a tananyagot úgy elsajátíttatni velük, hogy a magyar követelmények ne csorbuljanak, és a lehető legtöbb új ismeretet kapják a tanulók. Lenyűgözte a gyerekek fogékonysága, fejlődőképessége. Sok munkával jár ez az oktatási forma, de nagy öröm volt számára látni az eredményeket, és szeretett az angol kollégákkal együtt dolgozni.

42 év tanítás után tudását szeretné a fiataloknak átadni, segítséget nyújtani azoknak, akik most vagy a közelmúltban kapcsolódtak ehhez a programhoz. A fennmaradó szabadidejében Ági továbbra is szeret utazni (főleg, mert gyermekei külföldön élnek), túrázni és aktív úszással vigyáz egészségére.

  • Abigail Evert

    Abigail Evert

    Teacher

    Abigail was raised in Gauteng, South Africa and graduated from Varsity College Pretoria with a Bachelor of Arts (Psychology) degree. She also completed her TEFL Certificate during her third year of studies.

    More: Abigail Evert
  • Adam Ritsema

    Adam Ritsema

    Teacher

    Adam is from Kalamazoo, Michigan, USA and recently graduated from Calvin University in Grand Rapids, Michigan with a Bachelors’ in Statistics.

    More: Adam Ritsema
  • Adam Whitcroft

    Adam Whitcroft

    Teacher

    Adam was born and raised in Northern Ireland, recently graduating with a Master’s in Chemistry with a minor in French from Queen’s University Belfast.

    More: Adam Whitcroft