Rachel White

Rachel 2014-ben szerezte meg főiskolai diplomáját gimnáziumi oktatásból, ahol angol volt a fő szakiránya. Miután hét évig tanított az Amerikai Egyesült Államokban, úgy döntött, hogy szeretné összekötni a tanítást utazással. Ezért Peruba utazott, ahol 2021 októberében megszerezte angol mint idegen nyelv képesítését, és ez év januárjától fél évig tanított felnőtteket. Ezután költözött Magyarországra és nagyon várja hogy felsősöknek tanítson angolt és matematikát. Nagy örömet lel a tanításban, és az a célja, hogy tanítványai megszeressék a tanulást és a nyelveket. Szeret túrázni, utazni, és minden új városban, ahová elvetődik, felkeresi a legjobb kávézót. Izgatottan várja, hogy minél többet felfedezhessen Budapestből és Magyarországból.